Miért nem műtét?

Kedves névtelen, friss sérves hozzászóló!

Friss sérvesként, üdv a csapatban!
Ha túl leszel a kötelező körökön - vizsgálatok, kezelések, gyógyszerek, infúziók, injekciók, megaláztatás, földön fetrengés a fájdalomtól, sírvakönyörgés műtétért, csodamese klinikák cyberajánlatai - akkor majd megérted, hogy nem úgy mérik a műtét kegyét, mint ahogyan mi szeretnénk. Sajnos! Úgy vettem észre, hogy mint mindenhol máshol, itt is : pénzért minden kapható. Szomorú, de igaz.

Többünk végigjárta már ezt az utat és ha nem áll jól a bankszámlád te is végig fogod.

Magyarul az orvoslás már rég túljutott ezen a problémán, de amíg pénz van a dologban - márpedig a fájdalom jó üzlet - addig nem fogják "szalagon beszerelni" a hihetetlen technológiákat a mi szerencsétlen, nyomorult, degenerálódott kis korongjaink helyére.
Ez van.

Megemlíteném még, hogy vannak nagyon jó tornák, mozgássorozatok, -kombinációk, amik dekomprimálják, akár vissza is szuszakolják a sérvet a helyére és akár még meg is szűnhet, igen hallottam már ilyet. Mégsem hiszek benne.
A gyógyszerekben sem igazán már.

Lassan kezdek beletörődni, hogy tulajdonképpen, lecsupaszítva a dolgot végérvényesen nyomorékok vagyunk, csak még nem jutottunk el ténylegesen arra a szintre. Még tudunk saját akaratunk szerint felállni, leülni. Viszonylagosan, látszólagosan, ráfoghatóan teljes életet élni. Nem vagyunk másokra utalva, kiszolgáltatva. Egyenlőre. De ez az állapot hamarabb fog átfordulni egy romló tendenciát mutató folyamatba, mint az korunknál fogva természetes lenne.
36 éves vagyok. Ha nem történik robbanásszerű fejlődés a gerinctudományok terén, és nem lesz elérhető valamely hatásos és megfizethető beavatkozási forma 7-8 éven belül akkor kés ide-kés oda, nem sok jót jósolok ennek a destabilizálódott, folyamatosan degenerálódó gerincnek itt a hátam közepén. És én még mondhatni 'jó' állapotban vagyok.
Hajlamosak az emberek elbagatellizálni ezt a betegséget, mondván ez népbetegség, legyintenek és nem érzik a súlyát. Az első fájdalomtólreszketvefetrengés, majd diprophos kúra után persze átállnak a barikád ezen oldalára, de addig mindenki legyint a dologra. Még az orvosok is - fontos kiemelnem TISZTELET A KIVÉTELNEK!.
Közben meg kézen-közön keringenek csodadoktorok telefonszámai akik 2-3-400 000 forintért belebarmolnak a gerincbe, a teljes gyógyultság állapotát ígérve, több-kevesebb sikerrel, tisztázatlan következményekkel hosszabb távon számolva.

'Öreg' sérvesként azt javaslom neked, hogy olvass a betegségedről amennyit csak lehet, kutass fel minden lehetőséget ami elérhető, és használj ki minden alkalmat amikor fájdalmat tudsz csillapítani, de ne hidd el, hogy ez a dolog olyan mint a fogfájás és ha kihúzzák a rossz fogat a kis lyukacska begyógyul és megint karácsonyos lesz a reggel. Nem lesz az.
Ezen felül sose add fel, és ami a legfontosabb amíg van benned erő küzdj, keress, ne hagyd magad, és ha megtaláltad a megoldást, írd meg itt, mert mi mind azt keressük.

Életjel

Lám van egy rendszeres olvasója a blognak, és hozzászólók is akadtak.
Nem mondom, hogy örülök ennek, mert ez azt jelenti, hogy Ti sem (mind) vagytok egészségesek.
Nálam sokminden nem változott, maximum annyi, hogy a fájdalom kezd kissé pszichotikussá tenni. Nagyon sokat gondolkodom az állapotomon, a kihatásain a mindennapjaimra és arra jöttem rá, hogy egyre inkább nem vagyok önmagam. Értve ezt a kapcsolataimban, a munkámban, a mindennapi életemben való viselkedésemre, a gondolkodásomra és a hozzáállásomra minden egyes kisebb feladattal szemben.
Hm... szemben, ezt a szót használtam, igen lassan már minden ami mozgást igényel ellenállást vált ki belőlem, legyen az bármi csekélység is... ha mozdulni kell az fáj -> ha fáj az kimerítő -> kimerülni ennél jobban nem akarok -> ellenállok a dolognak.
Nah ez pont nem segít a túlsúlyos állapot megelőzésében, jó úton járok az elhízás felé.
Plusz ugye ha ez a viselkedésmintázat berögzül és szinte reflexé válik, akkor eléggé nehéz jól teljesíteni bármilyen szituációban, mert a fájdalom előli menekülés mindent prioritást felül ír.
Kocsival járok dolgozni, ami kb egy órás utat jelent, így van időm gondolkodni. Ez nem mindig jó. Próbálok pozitívan hozzáállni a mindennapokhoz, mert ezekből áll az életem hátralévő része és keresek valamit amiben hinni lehet, hogy jobb lesz ez valamikor, de mivel megrögzött materialista vagyok elég nehéz elfogadnom bármit is ami nem jár kézzelfogható eredménnyel rövid időn belül - nem úgy mint egy bevett Tramadol :(.
Az állapotmban pedig semmiféle javulásnak még csak a jele sem mutatkozott eddig és ettől valahogy a folyamatos kiábrándultság - depi? - állapotában vagyok.
De gondolom nem vagyok egyedül ezzel a dologgal kapcsolatban... így van?
Meglehet én vagyok a hibás a dologban, de a lehetőségeim eléggé korlátozottak.

Gyógyszereket továbbra sem szedek, még ha hiszek is bennük, mert ezek nem oldják meg a problémámat, csak sok pénzbe kerülnek és nem épp egészségépítő hatásúak hosszú távon.
Nagyon megrázó, hogy sok emberrel találkozom akiknek ugyanez a bajuk van és ők sem igazán állanak a helyzetük magaslatán a megoldások terén.

Nem írom le itt az oldal nevét, de innen ismerem, végig csináltam a programjukat, ami csupa olyan dologgal ismertetett meg amiket már eddig is tudtam és ami a leginkább kiábrándító volt a dologban, minden egyes levél vagy kontakt végén ott díszelgett a szépen becsomagolt, nélkülözhetetlen, "Gyere vedd meg!" üzenet.
Botrányos!
Nem gyógyítani,hanem fogyasztóvá tenni még a betegeket is, minden gátlás nélkül és aljas módon a gyógyulást ígérve mindvégig.
Nem mondom igen jól felépített marketing vezet el a végén a "Gyere vedd meg!" üzentehez, szakember volt aki megtervezte és kivitelezi mindezt, de kérem szépen, könyörgöm, hogyan tud aludni, akár egy percet is az aki belőlem is a pénzemet akarja kicsikarni, tudván mivel jár ez a betegség?!?!?!
Nem folytatom a gondolatmenetet, de a csalódás a mindennapok részévé válik, ha az ember keresi az utat a gyógyulásához... sajnos.

Nem sikerült valami szívderítőre ez a pár sor így visszaolvasva.
De a helyzetem sem az.

Kitartást!

Köszönöm!

Kedves megjegyzést írók!
Jó látni, hogy vannak akik betévednek ide még.
Köszönöm Nektek, hogy itt vagytok.
Sajnos nem tudok úgy magamra tekinteni, mint teljes értékű emberre, családapára, férjre. Az az idő rég volt, mióta apa vagyok azóta tulajdonképpen beteg is.
Mindenképpen orvosolni akarom a helyzetet, mert egy fiúnak apa kell, olyan akivel mindent lehet amit egy jó apa-fiú kapcsolatban csak meg lehet tenni.
A páromnak meg férfi kell.
Nekem meg megoldás.
Gondolkodom a végső megoldáson, ennyit megtehetek értetek.

Jobbulást!

2010

Igen, eltel a 2010. év is.
A helyzet mit sem változott, de felnőttem a dologhoz.
Tudok már együtt élni a betegségemmel, bejáratódtak, mit bejáratódtak, beégtek annyira az idegpályák labirintusai, hogy már elviselhetővé szelídült a fájdalom, szinte észrevétlenül van jelen, velem.
De nem tágít. Sosem.
Gyógyszereket nem szedek, kell még az a gyomor majd később is.
Orvoshoz sem megyek már.
Ezzel már nem.
Szedegetem össze a pénzt, kés lesz a dologból.
Eldöntöttem.
Még kb egy év és belevágok, belém vágnak.
Naná, hogy privát.
Mimás?

Kitartás!